csontkovacs-terapeuta.hu


A tartalomhoz

Meridián felmérés

Több ezer évvel ezelőtt a Távol-Keleten rájöttek a természet és ember közötti kapcsolat titkaira, kialakítottak egy tudományt, ezt nevezzük ma a regeneráció filozófiájának.

Minden mindennel összefügg, ezért a testen belül is minden összhangban és harmóniában van egymással.

Az egyensúlynak a kifejezésére használják a yin és a yang fogalmát. Ennek a két ellentétes erőnek a kölcsönhatásából ered az életerő, mely felelős az életfolyamatainkért, és átjárja szerveinket, vérünket valamint tudatunkat. Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, ezeket az energiákat kell egyensúlyban tartanunk a testünkben és az életünk minden területén.
A hagyományos kínai orvoslástan a testet is jin és jang uralta részekre osztja. Az ezek közötti egyensúlyt a csí, vagyis az életenergia áramlása tartja fenn, amely az akupunktúrás pontokat tartalmazó meridiánrendszer mentén áramlik szüntelenül. Minden szervhez tartozik egy meridián: a jin szervekhez jang meridiánok és fordítva.
A természetben alapvetően 5 olyan fontos dolog létezik, amely jelentős hatást gyakorol a szervezetünk működésére.Az egyes elemekhez különböző szervek kapcsolódnak. A szervek összefüggésben állnak - sok egyéb mellett - az évszakokkal, a hőmérséklet alakulásával, a színekkel, az ízekkel, melyek egytől egyig befolyásolják egészségünket és közérzetünket.
Ez az öt őselem egymással kétfajta kapcsolatban, kölcsöhatásban van.


Az építő kölcsönhatás:

A Víz táplálja a növényeket, létrejön a Fa.
A Fa meggyullad, megszületik a Tűz.
A Tűz hamut hagy maga után, a hamut magába veszi a Föld.
A Föld mélye rejti magában az érceket, azokból születik a Fém
A Fém, vagyis az ásványi sók bejutnak a Vízbe.

A pusztító (szabályozó) kölcsönhatás:

A Víz eloltja a Tüzet.
A Tűz megolvasztja a Fémet.
A Fém elvágja a Fát.
A Fa a Földben gyökerezik.
A Föld felszívja a Vizet.

Ha az elemeket behelyettesítjük az emberi test jin szerveivel, a következőket láthatjuk: a Víz úgy táplálja Fát, mint a Víz elem jin szerve, a vese a Fa elem jin szervét, a májat. A máj a szívet, a szív a lépet és a lép a tüdőt. Ha az egyik elem megbetegszik, elvonja az energiát a sorban utána következőtől, és betegség tünetei jelentkeznek. A tüneti kezelés azonban nem elegendő a gyógyuláshoz. A betegség gyökerét kell felkutatni ahhoz, hogy véglegesen megoldjuk a problémát. Az elemek együttesen is hatást gyakorolnak a fő szervrendszerekre, de kimutatható, hogy külön-külön vizsgálva az elemeket, van olyan szervrendszer, amelyre nagyobb mértékben hat, mint a többire. A tűz elem energetikai szempontból a hormonrendszerre fejti ki a legnagyobb hatást, a föld az emésztőrendszerre, a fém a légzőrendszerre, a víz a keringési rendszerre, és a fa az immunrendszerre. Mindegyik szervrendszerhez tartozik valamilyen szín illetve íz, amely energetikai szempontból a legnagyobb hatást fejti ki az adott szervrendszerre.
Ha például nagyon szeretjük a piros színt, az azt jelenti, hogy hormonrendszerünk energiahiányban szenved, és a piros szín emeli a tűz elem energiaszintjét.Ha utáljuk, vagy nagyon nem szeretjük, akkor lehetséges, hogy hormonrendszerünk túlműködik.Ha nagyon szeretjük az édeset, valószínűleg alulműködik az emésztőrendszerünk, ha egyáltalán nem szeretjük az édeset, akkor a föld elem energiája sok. Ha a színekkel és ízekkel kapcsolatos gondolataink egyensúlyban vannak, akkor az öt fő szervrendszerünk is egyensúlyban van. Születési időnk szintén hatással van szervrendszereink működésére.Ha valaki például víz jegyben született, akkor születésétől kezdve a keringési rendszer - energiaszintjénél fogva - kevésbé építi az immunrendszert. Attól függően, hogy milyen jegy évében születtünk, betegségeink abból a szervrendszerből erednek.
Tehát ha valaki például fa jegyben született, a probléma bárhol kialakulhat, de az energiaáramlás szabályai szerint a gond az immunrendszer energetikai egyensúlyának a hiányából fakad. Amikor szervezetünkben az építő és szabályozó kölcsönhatás energetikai egyensúlyban van, a regeneráció és a sejt újratermelődés tökéletesen működik és egészségesek vagyunk.

Energiavezetékek - Meridiánok
Az emberi szervezetben a Csi energia nem kaotikusan áramlik, hanem 12 páros és 2 páratlan meridiánon kering, vagyis csatornákon, amelyeknek nincsen anatómiai megfelelője. A modern biofizika bebizonyította, hogy a meridián-rendszer tényleg létezik. Ez a rendszer egyféle kapcsolat az éteri és a fizikai test között. Az életenergia sorban áthalad a test minden szervén, egy nap alatt egy egész kört tesz meg.
Energiaszintünket három tényező - a táplálkozás, a mozgás és a stressz - befolyásolja a
legnagyobb mértékben. Az energia az energiacsatornákon át jut el mindenhova, szervezetünk magában foglal mintegy 60 nagyobb ilyen csatornát és 365 energiaközpontot. Az energiaközpontok elosztják, a csatornák szállítják az energiát.
Az energiacsatornák egy vízvezetékcsőhöz hasonlatosak. Bizonyos használati idő után a cső belsejében vízkő-lerakódás keletkezik, ami csökkenti a cső belső átmérőjét, akadályozva a víz áramlását. Az energiacsatornák esetében a szervezetünkbe kerülő szennyezőanyagok szűkítik ezen csatornák keresztmetszetét, akadályozva az energia áramlását. A tartósítószerek egy része, a színezőanyagok néhány fajtája, állományjavítók és egyéb szennyezőanyagok a vízkőhöz hasonlóan eltömítik az energiacsatornákat, és részleges, vagy akár teljes elzáródást is okozhatnak. A részleges elzáródás tünetei lehetnek: energiahiány, emésztési zavarok, fejfájás, vérnyomás gondok, visszér,
ízületi problémák. Egy nagyobb energiacsatorna elzáródása komoly betegséget is okozhat, mivel a beáramló energia nekiütközik az akadálynak, visszafordul és saját magát kioltja. Ezért fontos a szervezetünk tisztítása.

Minden meridiánnak van maximális és minimális aktivitás időszaka. A maximális aktivitás időszakát nevezik a "szerv óráinak", 2 óráig tart, és az adott szervnek ez a legjobb ideje a befolyásolásra (gyógyítására)


1 és 3 óra között: a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a
legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább
terhelni.

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára.
A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert
ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az
egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a
salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és
teljesítőképességünket csökkenteni.

7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a
leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi
anyagokban gazdag reggelit fogyasszunk!

9-11 óra között (lép): testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk
igen magas.

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja, tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az
epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására. Talán még valami édesség (a lap alján) is elmegy!

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért
ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes folyadékot,
főleg TISZTA VIZet. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk,
dolgozhatunk teljes energiabedobással.

17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és
egyéb mérgező anyagokkal. SEMMIVEL!!! Viszont igyunk TISZTA VIZet!
Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. ESETLEG egy könnyű vacsora!

19-21 óra között (keringés): ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre. Különben is 12
óra kellene reggeleiig! Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.

21-23 óra között: az úgynevezett "hármas melegítő" időszakában, testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik,
teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív
tevékenységet igénylő munkát. A hármas melegítő, nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső
részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor
által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.

23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom. A kínai orvoslás szerint akkor
vagyunk egészségesek, ha a szervezet energiakeringése harmonikus. Ez az energia az életerő (Qi) a vitalitást, életerőt jelenti.

A keringés akadályoztatása betegséghez vezet!
Érdemes tehát figyelemmel kísérni biológiai óránkat!

Hogyan tudok segíteni?

Meridiánjaid állapotát egy digitális műszerrel mérem fel, mely sokoldalú elemzést készít szervezeted jelenlegi állapotáról.
A javasolt protokoll alapján egyeztetett időben elektroterápiás módon a fülön található ingerület-beviteli pontokon történik kezelés, amíg helyre nem állítjuk a zajló kellemetlen energia állapotokat.


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe